A Földön élő hétmilliárd ember átlagos életszínvonala mélyen a mi európai életszínvonalunk alatt van. Nem csoda, hogy a globalizáció eredményeként özönlenek a menekültek, a bevándorlók Európába. Koszovó, Szíria, Afganisztán a kibocsátó államok. Ideje megismerkednünk velük, hiszen nem kerülhetjük el a közös jövőt. Kezdjük a legtávolabbival, Afganisztánnal. A nagyhatalmi törekvések játékszerévé vált ország sorsa több ponton találkozik a mienkkel, elsősorban az orosz, illetve szovjet, és az amerikai nagyhatalmi törekvések hatottak történetünkre.
Afganisztán legközelebbi pontja Magyarországhoz mintegy 5000 kilométerre van. Az ország területe hazánkénál hétszer nagyobb, lakossága a miénk közel háromszorosa. Afganisztán határos Kínával, Indiával, Iránnal, Türkmenisztánnal, Üzbegisztánnal, Pakisztánnal, Tádzsikisztánnal. Ásványi kincsekben gazdag, ezért a gyarmatosító nagyhatalmak állandó célpontja. Jelentős része sivatagos, kisebb része mediterrán éghajlatú. Területének nagy része 2000 méter feletti, egyes területei 5000 méter felett vannak.
Afganisztán területe 50.000 évvel ezelőtt is lakott volt. Fontos szárazföldi kereskedelmi útvonalak haladtak át rajta. Az újkorban területén kánságok voltak és az ország élén sah állt. A 17-18-dik század fordulóján az angol hódítóknak ellenálló (Napóleonnal is szövetkező) indiai Tipu szultán hívta segítségül az ugyancsak muzulmán birodalmat vezető afgán sahot. Az angolok végül testvérháborút szítottak az afgánok között, így a sah elbukott.
Ezt követően folyamatos trónviszályok voltak, az egymást váltó uralkodók a kincstár teljes vagyonát elosztogatták támogatóik között, így a központi hatalom gyakorlatilag felmorzsolódott. Erre az időre esett a pásztorkodásról a földművelésre történő áttérés. Eközben új uralkodó réteg született a legvagyonosabb családokból. 1815 után az ország kisebb fejedelemségekre hullott szét. 1823-ban angol diplomáciai tevékenység eredményeként Indiából kivált és önálló kis államot alkotó szikh hódítók foglalták el Pesávart és Afganisztán közeli termékeny területeit. Az angol diplomácia célja kettős volt, meggyengíteni az indiai szikheket, hogy területüket a Keletindiai Társaság elfoglalhassa és előkészíteni Kelet-Afganisztán és elfoglalását is. Ugyanakkor Oroszországnak Nyugat-Afganisztánban volt hatalmi érdekeltsége.
1838-42-ben zajlott az angol-afgán háború. Az angolok harc nélkül foglalták el Kandahart, az ország fővárosát. Ezután bevették Ghaznit, majd Kabul felé indultak. Heratot már nem tudták bevenni, de 60.00 fontsterlingnyi összeget megvesztegetésre szánva elérni vélték, hogy a fejedelemség a Keletindiai Társaság szándékainak rendelje alá külső kapcsolatait. Jar-Mohamed vezír azonban amint a pénzt megkapta, kikergette az angol diplomatákat a városból és az egyezményt érvénytelennek nyilvánította. 1839-ben mégis elfoglalták Kabult az angolok, de nagy árat fizettek az afganisztáni hadjáratért. Egy év alatt egymillió-kétszázezer fontsterlinget költöttek megvesztegetésre és a hadsereg fenntartására.
Amikor az 1841-es felkelést sikerült elfojtaniuk, az angolok minden elővigyázatosságot elhanyagolva magabiztos hódítóként viselkedtek. Az angol tisztek csapataiktól külön, Kabulban laktak, kicsapongó gondtalan életmódot folytattak. 1841 november 2-ára virradó éjszaka tört ki a kabuli felkelés, melyben a tömeg sok angol tisztet szó szerint széttépett. Az angolok Serpur erődjében próbáltak ellenállni, de sem tüzelőjük, sem élelmük nem volt elegendő, így végül az erőd feladására kényszerültek.
A vereség nagyon megtépázta az angolok tekintélyét, ezért egy újabb hadjárat során elfoglalták Kabult és szörnyű bosszút álltak. A középkori tadzsik építészet remekét, a fedett piacot felrobbantották, a lakosságot ezerszámra lőtték agyon. Az afgánok és a tadzsikok ellenállását azonban nem tudták megtörni, így 1842 végén ki kellett üríteniük Afganisztánt. 1843-ban a Keletindiai Társaság meghódította Szindet és a szikh államot is. Afganisztán ezeket az angoloktól nem tudta visszafoglalni, inkább északi és nyugati határain kezdett hódításba. 1870-ben Afganisztán még független ország volt, de délkeleti határait a Keletindiai Társaság gyarmatai érték, észak felől pedig az orosz hódítás közeledett feléje.
A 20. század elején is folyt angol-afgán háború. Ennek végeredménye az ország felosztása lett. A határvonal a későbbi Pakisztán határa. 1933-tól 1973-ig Zahir sah uralkodott, akit vértelen puccsal buktatott meg Daud kán. Utóbbit egész családjával együtt meggyilkolták a kommunista puccs során 1978-ban. (Ez emlékeztet a Romanov család meggyilkolására.) Az USA ezután felkelőket képezett ki a kommunista rendszer ellen, majd 1979-től, a százezernél több katona részvételével történt szovjet bevonulásától kezdve Afganisztán a szovjet - amerikai vetélkedés színterévé vált, melynek célja az olajban gazdag Perzsa-öböl feletti befolyás megszerzése volt.
A szovjet hadműveletnek több százezer (egyes becslések szerint milliónál is több) civil áldozata volt. Ötmilliónál többen menekülte el az országból. A szovjetek 1989-ben kivonultak, addigra az országot az elit és az értelmiség jelentős része már elhagyta. Belharcok azóta is folyamatosan dúlnak, 1994-ben csak Kabulban tízezer embert öltek meg. 2000-ben a tálibok kerültek uralomra. Az elfogott kommunistákat megcsonkították, a lányokat eltiltották az iskolától, a nőket a kereső foglalkozásoktól. (Kiadásaikat szinte kizárólag ópiumtermesztésből fedezték.) 2001 végén az USA támadást indított a – korábban általuk kiképezett – felkelők, az al-Kaida kiképzőtáborai ellen. 2003-tól NATO haderő állomásozik Afganisztánban. Folyamatos a tálib fegyveresek gerillaharca, rendszeresek az öngyilkos merényletek…
Az egykori gyarmatok népének forradalma most kezdődik. Még senki nem tudja mi lesz a formája, de az eredménye egész biztosan az lesz, hogy a világ népességének életszínvonala homogenizálódik. Lehet, hogy ez nem túl jó hír a mi számunkra, de tény…
